ÁSZ Team
EZ AZ ÁSZ 2017 10.0 TÁBOR TANÁRI 
GÁRDÁJA 

 Itt tanáraink táborral kapcsolatos terveiről,
gondolatairól is olvashatsz majd a jelentkezést megelőző hetekben, de
lentebb már most megtekintheted a tanárok, seniorok önéletrajzát is

és azt is, kik tanítottak korábban az ÁSZ TÁBORBAN...




BALÁZS ÁGNES
í
ró,színművész - táborvezető

 

Drága Ászoskák!

Már alig várom, hogy ismét együtt táborozhassunk!  Megoszthassuk egymással a történeteinket, játsszunk, nevessünk, lelkizzünk, alkossunk.  Érezzük megint, hogy együtt lenni jó.  Visszaszámlálás indul…


Ági

 

 


    

GÁSPÁR ANDRÁS
színművész, drámatanár
Ász művészeti vezető

Sok klasszikust a magunk képére formáltunk, építettünk Új Grundot,  bejártuk János Vitézzel a világot, Esti Kornélként lelkünk sötétebb oldalát is megvilágítottuk, Adrian Mole-ként lerántottuk az idősebbek világáról a leplet, "Hullám" - okat kavartunk, egy igen fontos filmet álmodva a színpadra, és a zenés színház világába is utazásokat tettünk...15 tábor alatt 15 különböző  projekt van csoportjaim, diákjaim háta mögött, 15 történet van örökre beírva a szívünkbe, lelkünkbe, emlékezetünkbe.

2015-ben, az eső Challenge táborban, egy hét alatt három történet született. Mindent ott álmodtunk meg. Önmagunkból. Egymásból. Eggyel nehezebb lesz idén, hiszen akkor történeteinket a táborlakóknak meséltük el. Most majd a kettőből egy sztorink a nagyközönség elé kerül. Durva lesz. Nagy kaland!

Belevágunk?


ANDRÁS


 

 BENKŐ NÓRA
színművész, drámapedagógus,

Pesti Magyar Színház Akadémia - vezető

- csoportvezető -

 

Az Ásztól teljes megújulást várok az idén!!!Challenget még sosem csináltam, de pont nekem való!

Minden a hirtelen szituáción múlik, hogy akkor éppen, azzal a csapattal mit alkotunk. Ez a kihívás!

Nagyon várom!Imádom az Ászt! Bárcsak már nyár lenne! Rátok gondolok és a nyárra! Jó lesz ismét együtt!

 

Nóra

 


 

KIRÁLY ATTILA
színművész, koreográfus, rendező-csoportvezető

 

Kedves ÁSZOK!

Attila az ötödik ÁSZ TÁBOR-ban sem fog kegyelmezni!

Az ötödik Jack Sparrow mozi még várat magára, de Jonny Depp magyarhangja az ötödik ÁSZ TÁBORÁBAN ismerős vizekre evez, hiszen az első
Challenge táborban ő is velünk volt!

Attila boldog volt, amikor meghallotta, hogy újra Challengezünk.

Diákjai egyik Challenge előadásban a falon is másztak...Hogy idén mi lesz?

Ha Attilán múlik repülni is megtanultok!

 


DÉKÁNY BARNABÁS

színművész, rendező

 


Én már NAGYON várom a nyarat, sokat akarok dolgozni, nem LESZ kegyelem, persze mindezt A rengeteg öröm mellett, amit egymásnak adunk. Vigyázz, TÁBOR, érkezünk!


 

DÉKÁNY BARNABÁS




AZ ÁSZ TANÁROK ÖNÉLETRAJZAI


BALÁZS ÁGNES 

Született 1967, március 25-én. Gyermekei: Barnabás és Bianka. Férje: Gáspár András.
A Brüsszeli Szabadegyetemen, majd
az ELTE bölcsészkarán magyar-francia szakon folytatott tanulmányait
követően
1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen,
Iglódi István osztályában. Pályafutását színészként
1991-ben kezdte a Nemzeti Színház társulatában,
ahol Shakespeare és Goldoni drámákban játszott főszerepet.
1994-től szabadfoglalkozású színművészként
játszott a Buda Stage, a Karinthy Színpad, a Vidám Színpad előadásaiban, és a TV2
műsorvezetője volt. Mint színpadi szerző 2001-ben mutatkozott be
a nagyközönségnek az Isteni show című musical szövegkönyvírójaként
 és zeneszerzőjeként.
2003-tól íróként is dolgozik, évente jelennek meg könyvei. Jelenleg a Móra Könyvkiadó állandó szerzője.
Az ÁSZ Ifjúsági színjátszó tábor és az ÁSZ DRÁMAISKOLA
vezetője és tanára.


ISKOLÁK

• Analog Artists Akadémia, Budapest - forgatókönyvíró kurzus (2007)
• Színház- és Filmművészeti Egyetem - színész szak (1989-1993)
• Eötvös Loránt Tudomány Egyetem (ELTE), Budapest, magyar- francia szak
(1986-1988)
• Brüsszeli Szabadegyetem (1985-1986),Francia nyelv és irodalom szak 

SZAKMAI TEVÉKENYSÉG


Drámatanár

ÁSZ színjátszókör 8-13 évesek számára
     Leányfalu 
ÁSZ színjátszó tábor (táborvezető-színésztanár)
ÁSZ DRÁMAISKOLA (drámatanár)

Írói, dramaturgiai munkái


* MESÉLŐ NYELVTAN SOROZAT 3. - KALÓZKALAND A SZÓFAJOK SZIGETEIN - 
Móra Kiadó, 2017
* MESÉLŐ NYELVTAN 2. - BOSZORKÁNYOS HAJSZA A SZÓFAJOK VILÁGÁBAN - 
Móra Kiadó, 2016
* MESÉLŐ NYELVTAN 1. - HETEDHÉT HÁBORÚ A HANGOK FÖLDJÉN - Móra Kiadó, 2015
*  A TÉSZTAPACSNI -
Móra Kiadó, 2014
* NEVELETLEN ABC - Móra Kiadó, 2013
*  LUFI ÉS A PÁRIZSI RANDEVÚ - regény, Móra Kiadó, 2012, 2015
*  MESÉLŐ ABC - Móra Kiadó, 2012,2013, 2014, 2015
*  RAKONCÁTLAN ROZI RAMAZURIORSZÁGBAN - meseregény, Móra Kiadó, 2012
* LUFI ÉS A HÓBARAJZOLT  SZÍV - regény, Móra Kiadó, 2011,2013
* TORKOSTURPI ÉS A FELHŐGYÁR - meseregény, Móra Kiadó, 2011
* LUFI ÉS A NYOLCPECSÉTES TITOK - regény, Móra Kiadó, 2011,2012
* LUFI ÉSAZ ELCSERÉLT SZÜLETÉSNAP - regény, Móra Kiadó, 2010, 2012
 * LUFI ÉS A HAJMERESZTŐ SZERELEM ­- regény, Móra Kiadó, 2009, 2011,2016
* ANDERSEN, avagy a mesék meséje - regény, Móra Kiadó, 2009,
* CSAKAZÉRTISJÁTÉK - színdarab egy felvonásban, 2009
– Budapesti Kamaraszínház,
Ericsson Stúdió
* ANDERSENS WELT - balett, Deutschen Oper am Rhein-Duisburg-Düsseldorf,
2008 és Meinfranken Theater - Würzburg, 2005
* LUFI ÉS A BOSZORKÁNYFARSANG - regény, Móra Kiadó, 2008, 2011
* LUFI ÉS A ZŰRÖS VAKÁCIÓ - regény, Móra Kiadó, 2007, 2009, 2011, 2016, 
* A PIROS BICIKLI - színdarab egy felvonásban Ecséri Lilla és Heyman Éva
naplója nyomán a holokauszt áldozatainak emlékére, 2007
* ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE - televíziós játék, 2006
* LUFI ÉS SZAMÓCA - regény, Móra Kiadó, 2006,2008, 2010, 2012, 2014, 2017
* FELADÓ:FEKETE SZIVÁRVÁNY - regény, Móra kiadó, 2005, 2010
Az NKA „Édes anyanyelvünk" pályázat díjnyertes alkotása
* ANDERSEN, avagy a mesék meséje – forgatókönyv 2004,
A Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-írói pályázat 2. helyezettje
* ANDERSEN, avagy a mesék meséje - zenés színpadi játék 2003,
szövegkönyv, zene, dalszövegek
* ANDERSEN, avagy a mesék meséje - regény, Holnap kiadó, 2003,
* ISTENI SHOW - musical, 2001,
szövegkönyv, zene, dalszövegek, Nívódíj 2002
* PSYCHÉ MEGIDÉZÉSE - zenés játék, 1993, társszerző
* saját zenei szerzemények (CD, MC)
        
Fontosabb szerepei:


INKEN (Hauptmann: Naplemente előtt - Katona József Színház, Kecskemét),
HERMIA (Shakespeare: Szentivánéji álom - Várszínház),
ORSETTA (Goldoni: Chioggiai csetepaté - Várszínház),
PSYCHE (Balázs-Gáspár: Psyche megidézése - Vidám Színpad),
SAMANTHA (Jézusom, szerelmes vagyok! - Vidám Színpad),
SUZY (Early Frost-Karinthy Márton: Korai fagy - Karinthy Színpad),
ÉVA (Balázs-Gáspár: Isteni Show - Buda Stage, Vidám Színpad),
        
Televízió:

KISVÁROS (sorozat, női főszereplő),
SEGÍTS MAGADON! (műsorvezető TV2)

 


 Gáspár András
GÁSPÁR ANDRÁS
színművész-televíziós

1970. augusztus 18 –án született. Felesége Balázs Ágnes író-színművész,
gyermekei: Dániel, Barnabás és Bianka.  A Színház-és Filmművészeti Egyetemen
1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként. Közben a Guildhall School (London)
színész szakán (1991), majd a British American Drama Academyn
(1992-1994 között) tanult. 1992-től a Nemzeti Színház tagja, majd szabadúszó.
Játszott a Komédiumban,
a Karinty Színpadon,
a József Attila Színházban, a szegedi Nemzeti Színházban
a Buda Stagen,a Vidám Színpadon . Jelenleg játszik
a Centrál Színházban,
a Budapesti Kamaraszínházban és a

Pesti Magyar Színház társulatában vendégként.
Színészi tevékenysége mellett, a saját vállalkozásban létrehozott

Psyché megidézése és az Isteni show című musical társrendezője és zeneszerzője,
szövegírója.

1994-től 2009-ig dolgozott a médiában műsorvezető- szerkesztőként.
Dolgozott az Msat, TV3, RTL-KLUB kereskedelmi
televízióknál és az MTV-nél. 


Diplomát szerzett a Budapesti Gazdasági
Főiskola Külkereskedelmi tagozatán,
mint közgazdász, majd a KKDSZ Akadémián, mint kulturális menedzser.
2009 januárjána szerezte szóvivő diplomáját a BKF szóvivő szakán.

MUNKAHELYEK

2003- Magyar Televízió műsorvezető, riporter, szerkesztő–  Derűlátók (2008/2009);
A holnap munkája (2008/2009) Infogeneráció; (2006/2007/2008) Info-vízió,
(2005/2006), Ne add fel! (2004/2005), MTV road-show (2003/04/05), Optimisták Klubja (2004),
Sasszem (2003-2004),Prézli(2003)
1998-2003 RTL-KLUB kereskedelmi televízió műsorvezető –főszerkesztő
Feladatok: műsorvezetés, műsorkészítés, kreatív munka, ötletgyártás és kivitelezés,
projektirányítás, a műsorkészítésben résztvevők, beosztottak munkájának irányítása,
kvíz-szerkesztés, üzleti kapcsolatok létesítése, ügyfelekkel és médiumokkal való
kapcsolattartás
Műsorok: Játékzóna (2002-2003), Való Világ interaktív (2002), Teleparti (2001-2002),
Csak egy szavadba kerül! (2000-2002), Joker (2000), Mire gondolok? (1999-2000),
Zenész (1998-1999) – zenés show
1994- 1997 A3, M-Sat, Tv3 – szerkesztő, riporter kereskedelmi szolgáltató műsorokban
1994 - szabadúszó színművész
1991-1994 Nemzeti Színház színművész

DRÁMATANÁR

ÁSZ DRÁMAISKOLA (drámatanár)
KISPESTI KISSZÍNHÁZ - óraadó tanár
ÁSZ színjátszókör - Árpád Gimnázium, Budapest
ÁSZ színjátszó tábor (színésztanár)
Vörösmarty Gimnázium (1 szemeszter 2007-ben)

FŐBB SZÍNHÁZI SZEREPEK

2011-2012 - Mondod-e még a szót, szeretlek? - Komédium Színház
2009-2011 Csakazértisjáték– színdarab (Budapesti Kamaraszínház, Ericsson Stúdió)
2004-2010 Andersen, avagy a mesék meséje – zenés játék (Pesti Magyar Színház,
Szegedi Nemzeti Színház) - címszerep
2001-2003 Isteni show – musical (Buda Stage, Vidám Színpad) - Ádám
2000- G.Ö.R.Cs azaz Görögök Összes Regéi és Cselekedetei (Buda Stage, Vidám
Színpad) – főszerep
1997-1998 Doktor úr (József Attila színház) - Bertalan
1996-1997 Korai fagy (Karinthy Színpad) – Mike
1994 - S.Ö.R. azaz Shakespeare Összes Rövidítve - főszerep (Komédium, Buda Stage,
Vidám Színpad)
1993-1994 Jézusom szerelmes vagyok! – Ricardo zenés játék Nino Manfredi
rendezésében (Vidám Színpad)
1993-1995 Psyché megidézése – főszerep (Vidám Színpad, Kis Színház)
1993/94/98/99 Rocky Horror Show – Brad Majors (Vidám Színpad, Buda Stage)
1992-1993 Chioggiai csetepaté – Beppe (Várszínház)
1992-1993 Godspell (Várszínház)
1992-1993 Szentivánéji álom – Demetrius, majd Lysander (Várszínház)

SZÍNHÁZI ALKOTÓ ÉS PRODUCERI TEVÉKENYSÉG

2010 - GRAMP - rendező (Pesti Magyar Színház; Bábszínház)
2009 - Csakazértisjáték - társproducer
2001 – 2003 Isteni show – musical zene és dalszövegek társszerzője, producer
( Buda Stage, Vidám Színpad)
2000 – G.Ö.R.Cs Görögök Összes Regéi és Cselekedetei – társ-producer és rendező
(Buda Stage, Vidám Színpad)
1994 – S.Ö.R. Shakespeare Összes Rövidítve - társ-producer
1993 – 1995 Psyché megidézése – zenés játék zene, rendezés és producer (Vidám Színpad)


RENDEZÉSEK DRÁMATANÁRKÉNT


HULLÁM /A klasszikus film nyomán/

NE CIRKUSZOLJ! /Janikovszky Éva írásai nyomán/

ÁSZ STÍLUSGYAKORLATOK /Queneau nyomán/

ORWELL: ÁLLATFARM

BERG JUDIT: PÁRIS ALMÁJA

EMBERI ÁLLATSÁGOK /helyzetgyakorlatsor/

NEVETSÉGES HÉTKÖZNAPJAINK /Kishont Ferenc művei nyomán/

SZELEBURDI ABC MESÉK / Balázs Ágnes ki nem adott műve nyomán/

NEVELETLEN ABC MESÉK /Balázs Ágnes műve nyomán/

DÜRRENMATT: AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA

ESTI KORNÉL SZÜLETÉSE /Kosztolányi művei nyomán/

M. ENDE: MOMO

MODERN MESÉK /Helyzetgyakorlatsor/

KELL EGY CSAPAT! /Mándy I.-Czicó A. nyomán/


Továbbá:

AZ ÚJ GRUND (Molnár Ferenc műve nyomán)

ALKOTNI SZÜLETTÜNK! (zenés asszociációk a Popfesztivál dalaira)

JÁNOS VITÉZ

TOLDI

MAX ÉS MÓRICZ

PÁR PERC EGYPERC (Örkény egypercesei alapján)

MINDIG A FÉNYVE NÉZZ!  (zenés asszociációk Ákos dalaira)

LÉLEKRÖNTGEN (zenés asszociációk Cseh Tamás dalaira)

KÁOSZ (Mika Myllyaho műve nyomán)

MOLIERE: KÉNYESKEDŐK

SHAKESPEARE: MACBETH

A 13 és 3/4 ÉVES ADRIAN MOLE KÍNSZENVEDÉSEI (Sue Townsend műve nyomán)

ADRIAN MOLE ÚJABB KÍNSZENVEDÉSEI  (Sue Townsend műve nyomán)

ADRIAN MOLE KÜSZKÖDÉSEI A FELNŐTTKOR KÜSZÖBÉN
(Sue Townsend műve nyomán)

 

TV ÉS FILMSZEREPEK 

 

2015 - A SZENT GRÁL - Noé (BKF vizsgafilm; rendező: Nemes Sándor)

2015 - A RÓKA MEGESZI A GÓLYÁT - Férj

(BKF vizsgafilm; rendező: Bagyinszki Valéria)

2014 - ..... - BARÁTOK KÖZT - Petrik Gedeon (RTL-KLUB sorozat)         

2014 LÉPÉSELŐNY - Bob (BKF vizsgafilm; rendező:Simon Alex)

2014 HUSZÁRUGRÁS - Ritter (BKF vizsgafilm; rendező: Laczkó Dóra)

2013 MÉZ - főszerep - stici (BKF vizsgafilm; rendező: Egressy Tamás)

2013 HAT SZÁL GYUFA- Rubnyikov (BKF vizsgafilm; rendező: Jancsó Dániel Tamás)

2012  DROGPREVENCIÓ (rendező: Barnóczky Ákos)

2011 LOG-IN  - epizódszerep (film; Rendező: Bardóczky Ákos)
2009 Az ALEF LABIRINTUSA – főszerep (rendező: Király Tamás)

2007 Budapest 107 - Dorka könyve (pilot)– főszerep
  (TV filmsorozat; rendező: Alex Nemetz)
2007 Ördögi kör – főszerep (kísérleti film; Rendező: Deák Péter)

2001 Rendőrsztori – főszerep (TV2 kereskedelmi televízió)

1999 Európa expressz – főszereplő (mozifilm; rendező:Horváth Csaba)

1996 Tamás és Juli – szereplő (mozifilm; rendező:Enyedi Ildikó)

1989-1990 Angyalbőrben - szereplő(MTV)

                


Benkő Nóra, drámatanár
színművész

 

Benkő Nórának hívnak, Budapesten élek.

Kezdetben azt hittem, magyar-francia szakos tanár leszek (el is végeztem az ehhez szükséges tanulmányokat), de nagy álmomról, a színházról nem tudtam lemondani. Egyetemista éveim alatt a Szkéné Színház Arvisura Társulatában játszottam, fantasztikus előadások és összetartó közösség helye volt ez.

1995-ben felvettek a Színművészetire, ott Horvai István és Máté Gábor osztályába jártam. Küzdelmes, izgalmas, impulzussokkal teli évek voltak. Iglódi István hívott 1999-ben az akkori Nemzeti Színházba. Azóta is itt vagyok társulati tag, bár a Hevesi Sándor téri épületet most Magyar Színháznak hívják.

2001-ben műsorvezetője lettem a TV2-nek, a Reggeli műsort ( Borsodi Beach, Lazac), majd gyerekműsorokat vezettem ( Sajtkukac, Babaház, Babavilág).

2003-ban születtek ikerfiaim, Ábel és Marcell, akik számomra a legfontosabbak az életben.

Készítettem 2005-ben egy gyerekeknek szóló albumot, melyen Lackfi János és Tóth Krisztina írásai vannak megzenésítve.

Jelenleg a Magyar Színházban játszom és Márai Sándor Füves könyvéből készült önálló estemmel járom az országot.

A Színművészeti Egyetem drámapedagógia szakán elvégezve színházpedagógusként drámafeldolgozó foglalkozást vezettem színházamban, és jelenleg a Pesti Magyar Színház Akadémiájának vezetője vagyok.



HÁDA JÁNOS

színművész, rendező, társulatvezető

 

1964-ben július 02-én született Budapesten. 1989-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett színész diplomát, majd 2003-ban az ELTE BT- Kulturális manager végzettséget. 1989-1991 között a Szolnoki Szigligeti Színház, majd
1991-2011 között a budapesti József Attila Színház tagja volt. A HADART társulat vezetője, melynek előadásai sikerrel szerepelnek számos budapesti színház, köztük a Játékszín és a Karinty Színház repertoárján. Rendszeresen turnézik a társulat küldföldön zenés darabjaival.  János számos filmnek kölcsönözte hangját.

 

SZÍNPADI SZEREPEI:

 

Don Huan (Don Ramazo

Gyurkovics lányok (Jankó)

A waterlooi csata (Philips)

Mesék az írógépről (Müller)

Csao Bambino (Lenin)ű

Az ifjúság édes madara (Scotty)

Mockinpott úr kinjai… (Mockinpott)

Diákszerelem ( Syilvester )

Éjjeli menedékhely ( Kosztiljov )

Az elveszett levél ( Ghita )

Tévedések vigjátéka ( Balthazár)

Gypsy (Tulsa)

Mandragóra (Siro)

Illatszertár ( Árpád)

Szinház ( Somogyi)

A kölyök (Ted, Dr. Tewkovszky)

Volpone ( Voltore)

Párizsi divat ( Recege)ű

Vircsaft ( Polgármester)

Luxuslakosztály (Michael)

Amerikai komédia (Mr Lang)

A doktor úr ( Cseresznyés)

 

Liliomfi ( Szellemfi )

Szmirnai impresszárió (Maccario )

Villon és a többiek ( Colin Cayeux )

Körbe-körbe ( A férj )

Egy csók és más semmi ( Péter )

Liliom ( Hollunder fiú )

A három testőr (Treville kapitány )

Dundin György ( Csikasz)

A makrancos hölgy ( Grumio)

Mrozek: Emigránsok  (XX)

 

RENDEZÉSEI

Schnitzler: Körtánc  József Attila Szinház stúdió

Diákszerelem ( musical) József Attila Szinház stúdió

Ray Cooney: Páratlan páros  Nyíregyháza

Drámaíró verseny:

1999   Kornis Mihály:  ?  Legjobb rendezés díja

2000 Balla D. Károly : Az illetéktelen (legjobb rendezés díja)

2002 Toepler Zoltán: Isten lába ( legjobb rendezés díja )

Fráter Zoltán: Őnagysága kabaréja

Ibsen: Nóra  ( József Attila Szinház )

Eisemann-Dallos-Baróti: Bástyasétány 77

Charley nénje

SZINKRONSZEREPEI

 

Sorozat szinkronszerepek:

A buszon: Jack Harper - Bob Grant
A farm ahol élünk: Charles Philip Ingalls - Michael Landon
A főnök: Detective Julio Sanchez - Raymond Cruz (2. hang)
A nemesi ház: Brian Kwok - Kay Tong Lim
Acapulco öböl: Max Hauser - Jason Adams
Ally McBeal: John Cage - Peter MacNicol (első hang)
Az elit alakulat: Pvt. Albert Blithe - Marc Warren
Az igazak ügyvédje: Sidney Snell - Tony Slattery 
Az ügynökség: Carl Reese - Rocky Carroll
Ármány és szenvedély: Bo Brady - Peter Reckell
Bír-lak: Daniel 'Danny' Ernest Tanner - Bob Saget
Buffy a vámpírok réme: Wesley Wyndam-Pryce - Alexis Denisof
Century City- a jövő fogságában: Tom Montero - Nestor Carbonell
Charlie Jade: Karl Lubinsky - Tyrone Benskin
Chicago Hope: Dr. Keith Wilkes - Rocky Carroll
Családjogi esetek: Joe Celano - Tony Danza
CSI: Miami helyszínelők: Frank Tripp - Rex Linn (2.hang)
Dilizsaruk: DC Robert Kray - Kevin Allen
Egy kórház magánélete: Dr. Victor Ehrlich - Ed Begley Jr. (2. hang)
Elvált Gary: Gary Brooks - Jay Mohr
Esküdt ellenségek: Detective Mike Logan - Chris Noth
Esküdt ellenségek- Bűnös szándék: Detective Mike Logan - Chris Noth
Hajrá skacok: Fernando Molina - Manuel Saval
Hegyi doktor: Dr. Thomas Burgner - Gerhard Lippert
Herkules: Cheiron - Kevin Atkinson
Hírszerzők: Ronnie Delmonico - John Cassini
John Doe- a múlt nélküli ember: Frank Hayes - John Marshall Jones
Kardok királynője: Col. Luis Montoya - Valentine Pelka
Lea Parker: Benoît Morin - Mathieu Tribes
Maffiózók: Tony Blundetto - Steve Buscemi
Max a zsaru: Jorge Mendes - Fernando Luís
McLeod lányai: Harry Ryan - Marshall Napier (2. hang)
Monk-a flúgos nyomozó: Adrian Monk - Tony Shalhoub
NCIS - Tengerészeti helyszínelők: NCIS Director Leon Vance - Rocky Carroll
Norm Show: Artie Henderson - Artie Lange
Nehéz ügy: Tom Ferrars - Martin Jacobs
Power Rangers: Farkus "Bulk" Bulkmeier - Paul Schrier
Roswell: Sheriff Jim Valenti - William Sadler
Sea Quest- A mélység titka: Lt. James Brody - Edward Kerr
Seinfeld: Newman - Wayne Knight
Szálguldó vipera "1": Julian Wilkes - Dorian Harewood 
Szellemekkel suttogó: Professor Rick Payne - Jay Mohr
Szerelem hajó: Captain Jim Kennedy III - Robert Urich
Szex és New York: Harry Goldenblatt - Evan Handler (2. hang)
Szirének és szirénák: Cary Berkezchuk - John Speredakos
Tarzan "2": Detective Sam Sullivan - Miguel A. Núñez Jr.
Taxi: Reverend Jim Ignatowski - Christopher Lloyd
Tengeri őrjárat: Pietro Melluso, Maresciallo di 1ª classe - Frank Crudele
Tuti gimi: Keith Scott - Craig Sheffer
Vad angyal: Damián Rapallo - Norberto Díaz
Zsarublues: Officer Joe Coffey - Ed Marinaro


Film szinkronszerepek:

A felejtés bére: Shorty - Paul Giamatti
A maszk: Mr. Dickey - Eamonn Roche
A stepfordi feleségek: Herb Sunderson - Matt Malloy 
A szmokinger: Dr. Simms - Peter Stormare
A szavak titkos élete: Simon - Javier Cámara
A testőr: A megbízó - Ritchie Coster
Az angol beteg: Geoffrey Clifton - Colin Firth 
Az igenember: Nick - John Michael Higgins
Barátságpróba: Howie - Matt McGrath
Dalok szárnyán: Abie Quintanilla - Jacob Vargas
Emma (Gwyneth Paltrow): Mr. Knightley - Jeremy Northam
Fejjel a bajnak: John Mackenzie elnök - Michael Keaton
Közönséges bűnözők: Todd Hockney - Kevin Pollak
Memphis Belle: Sgt. Virgil Hoogesteger - Reed Edward Diamond 
Mintamókus: Dana édesapja - Paul Ben-Victor
Míg a jackpot el nem választ: Whopper bíró - Dennis Miller
Támad a Mars!: Jason Stone - Michael J. Fox
Viharsziget: Andrew Laeddis - Elias Koteas


Rajzfilmsorozat szinkronszerepek:

Balu kapitány kalandjai: Don Kartács (Don Karnage) - Jim Cummings
Family Guy: A Halál - Norm MacDonald/Adam Carolla (2. hang)


 



 

  
KIRÁLY ATTILA
színművész, koreográfus, rendező

1970. augusztus 25-én született Szegeden. 1993-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett színész diplomát.
1991-1999 között a Vígszínház tagja volt. 1995-ben megalapította a Figurák Tánccsoportot.1998-tól Alföldi Róbert állandó alkotócsapatának tagja.

2000-2003 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja.
2001-ben Nyitrán, Szlovákiában 2003-2004 telén pedig az USA-beli Portlandben koreografált. 2003 óta szabadúszó színész és koreográfus. Dolgozik a Szolnoki Szigligeti Színház, a kassai Thália Színház, valamint a
Budapesti Kamaraszínház produkcióiban.

Főbb szerepek


CSÁSZÁR PÁL - Molnár Ferenc: Az üvegcipő, Szolnoki Szigligeti Színház, 2010. szeptember 24. (r.: Kiss József)
SANCHO - Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha lovagja, Szolnoki Szigligeti Színház, 2010.március 12. (r.: Radó Denise)
Boris Vian: Mindenkit megnyúzunk, Budapesti Kamaraszínház. 2009. december 12. (r.: Kiss Csaba)

BIBERACH - Katona József: Bánk bán, Szolnoki Szigligeti Színház, 2009. október 16.
SZELLEMFI - Szigligeti Ede: Liliomfi, Szolnoki Szigligeti Színház, 2009. október 2. (r.: Molnár László)
FRICI, A TAXIS - Jaross Viktória: MM avagy Mindent Magamról, Millenáris, 2009. május 27, (r.: Jaross Viktória)
BOHÓC - Kiss József: Országúton, Szolnoki Szigligeti Színház, 2009. április 3., (r.: Kiss József)
CHRISTIAN - Rostand: Cyrano de Bergerac, Kassai Thália Színház, 2008 október 2.
FRENKE, színész /ZEBRA, az állatok birodalmában - Roland Schimmelpfennig: Az állatok birodalma, 2008. szeptember 27., Kecskeméti Katona József Színház (r.:Bodolay)
NAGY ANDRÁS - Zágon István: Hippolyt, a lakáj, Kassai Thália Színház, 2008. szeptember 14. (r.:Koroknai Károly)
ORONTE, politikus-unokaöccs és dalszövegíró-költő - Moliere: Mizantróp (Az új embergyűlölő), 2008. február 8., Kecskeméti Katona József Színház (r.: Bodolay)

FORD, windsori polgár - A windsori víg feleségek, 2007. júl. 11. Zalai Nyári Színház - Kecskeméti Katona József Színház, (r.: Bodolay Géza)
ROBESPIERRE - Büchner: Danton halála, 2006. nov. 24. Kecskeméti Katona József Színház, (r: Bodolay Géza)
KÁROLY - Hály Gy.: Appassionata, Budapest Bábszínház, 2006. okt. 27.(r: Vas-Zoltán I.)
ESCALLUS HERCEG - Shakespeare: Rómeó és Júlia, Új Színház, 2006. máj. 20. (r.: Alföldi R.)
színész - Pállfy L.P.: Doboz/ember, Szkéné Színház, 2005 ápr (r: Pállfy L. P.)
LORD GREY - Shakespeare: III. Richárd, Nemzeti Színház, 2004 nov (r: Valló P.)
MERCUTIO - Shakespeare: Rómeó és Júlia, Kecskeméti Katona József Színház, 2004 nov (r: Bodolay G.)
AMOROSO - Ács: Casanova nuova (Az új Casanova), Kecskeméti Katona József Színház, 2004 máj (r.: Ács János)
JOHN PROCTOR - Miller: A salemi boszorkányok, Szegedi Nemzeti Színház, 2002 feb (r: Szalma T.)
BOB - Korognai: Szabadon foglak, Szegedi Nemzeti Színház, 2002 okt (r: Korognai K.)
PUCK - Shakespeare: Szentivánéji álom, Szegedi Nemzeti Színház, 2001 dec (r: Alföldi R.)
színész - J. Osborne: Dühöngő ifjúság, Szegedi Nemzeti Színház, 2000 okt (r: Valló P.)
RIFF - Bernstein: West Side Story, Szegedi Nemzeti Színház, 2000 okt(r: Kerényi M.G.)
RIFF - Bernstein: West Side Story, Szegedi Szabadtéri Játékok, 2000 aug (r: Kerényi M.G.)
FEKETE LOVAG, ÓRIÁS II, POLGÁR II. - Chapman-Cleese-Idle: Gyalog galopp, Szegedi Nemzeti Színház, 1999 dec (r: Korognai K.)
MERCUTIO - Shakespeare: Rómeó és Júlia, Szegedi Nemzeti Színház, 1999 okt (r: Almási-Tóth A.)
Szent István körút 14. 1998. okt. 10. Vígszínház, r.: Marton László
SEBASTIAN - Shakespeare: Vízkereszt, Vígszínház, 1997 dec (r: Valló P.)
BOY - Fekete Péter, 1997. okt. 11. Vígszínház, r.: Marton Lászlóchner: Danton hal, 2006. nov. 24. Kecskemé
Appassionata, Budapest Bá
ESCALLUS HERCEG - Shakespeare: , Ú
szíDoboz/ember, Szké
LORD GREY - Shakespeare: III. Richá, Nemzeti Szí
MERCUTIO - Shakespeare: , Kecskemé
AMOROSO - ÁCasanova nuova (Az ú, Kecskemé
JOHN PROCTOR - Miller: A salemi boszorká, Szegedi Nemzeti Szí
BOB - Korognai: Szabadon foglak, Szegedi Nemzeti Szí
PUCK - Shakespeare: Szentivá, Szegedi Nemzeti Szí
szí, Szegedi Nemzeti Szí
RIFF - Bernstein: West Side Story, Szegedi Nemzeti Szí
RIFF - Bernstein: West Side Story, Szegedi Szabadté
FEKETE LOVAG, ÓGyalog galopp, Szegedi Nemzeti Szí
MERCUTIO - Shakespeare: , Szegedi Nemzeti Szí
Szent Istvá 1998. okt. 10. Ví
SEBASTIAN - Shakespeare: , Ví
BOY - Fekete Pé, 1997. okt. 11. Ví
VALENTIN - Faust, Vígszínház, 1996. dec. 17. r.: Zsótér Sándor
MAUGLI - Kipling-Dés-Geszti: A dzsungel könyve, Pesti Színház, 1996 jan (r.: Hegedűs D. Géza)
SÁNDOR CÁR - Tolsztoj: Háború és béke, Vígszínház, 1996. szept. 22. r.: Valló Péter
BOSZORKÁNY - Shakespeare: Macbeth, Vígszínház, 1995 nov (r: Marton L.)
KÉKSZAKÁLL - Szent Johanna, Vígszínház, 1995. ápr. 16., r.: Taub János
EZREDES - Országalma, 1995. jan. 27. Vígszínház, r.: Simon Balázs f.h.
táncos - Békés: Össztánc, Vígszínház, 1994 okt (r: Marton L.)
ERIC - Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő, Pesti Színház, 1994 ápr (r: Telihay P.)
A RAJNAI STEIN GRÓFJA; WALDSTANNEN GYÖRGY - A Hielbronni Katica, avagy a tűzpróba, 1994. jan. 30. Vígszínház, r.: Eszenyi Enikő
ISTENSEGITSY KÁLMÁN, AGG KÖZHUSZÁR - Parti Nagy Lajos: Ibusár megállóhely, Ódry Színpad, 1993. márc. 12. r.: Máté Gábor
ELSŐ VILÁGHÁBORÚS KATONA - Leckék és 40 Mandelblaum, 1993. jún. 19. Egyetemi Színpad, r.: Lengyel Ferenc
STEVENS - Rigby-Kapás: A domb, Vígszínház, 1993 márc (r: Kapás D.)
A TANÁR - Az orvos és a halál, 1993. jan. 15. Színház- és Filmművészeti Főiskola, r.: Benedek Miklós
JÓZSI,A PINCÉR - A fehér rózsás úr 1993. jan. 15. Színház- és Filmművészeti Főiskola, r.: Benedek Miklós
VÁROSI EMBER II. - Menazséria, 1993. jan. 15. Színház- és Filmművészeti Főiskola, r.: Benedek Miklós
RIFF, ACTIION - Bernstein: West Side Story, Vígszínház, 1992 okt (r.: Eszenyi Enikő)
FIATAL PAP - Gyilkosság a katedrálisban, 1992. márc. 20. Katona József Színház, r.: Mészáros Tamás
ELSŐ HORDÁR - Két úr szolgája, 1992. febr. 6. Vígszínház, r.: Marton László
AKHILESZ - Szép Heléna, Ódry Színpad, 1991. szept. 27., r.: Iglódi István
MADÁRIJESZTŐ - Baum: Óz, a csodák csodája, Vígszínház, 1991 dec (r: Gárdos P.)
JEAN-MICHEL - Herman: Őrült nők ketrece, Operettszínház, 1991 (r: Vámos L.)
SZOLGA - Leonce és Léna, Ódry Színpad, 1991. febr. 4., r.: Galambos Péter,
K. ÁRNYÉKA - Büntetések, Szegedi Nemzeti Színház, 1989. ápr. 30. r.: Ruszt József
LÁMPÁS - Presser-Sztevanovity: A padlás, Vígszínház, 1988 (r: Marton L.)
KOVALJOV, EGYETEMISTA - Az Arbat gyermekei, Szegedi Nemzeti Színház, 1989. jan. 6. r.: Ruszt József

Filmek

Presszó 10 év
- 2009 (játékfilm, r.: Sas Tamás)
Az alagút - 2004 (olasz produkció, r.: Enzo Monteleone)
A szabadság útja (2003)

Mindenkit megnyúzunk,
Budapesti Kamaraszínház. 2009. december 12
Oliver!, Jászai Mari Színház, Tatabánya, 2009. október 31.
Sírpiknik, Thália Színház, 2009. július 6. (r.:Ilan Eldad)
Atália, Nemzeti Színház, 2009. március 14. (r.: Valló Péter)
Rómeó és Júlia, Szolnoki Szigligeti Színház
Cyrano de Bergerac, Kassai Thália Színház, 2008. október 2.
Heltai Jenő: A tündérlaki lányok, Vígszínház, 2008. szeptember 27. (r.: Valló Péter)
Jó estét nyár, jó estét szerelem, Békés Megyei Jókai Színház
Nagy Ignác - Parti Nagy Lajos: Tisztújítás (A local election), Új Színház, 2007. november 9. (r.: Szinetár M.)

Garaczi László: Plazma, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, 2007.
Nagy - Parti Nagy:
Tisztújítás, Új Színház, 2007. november 9 (r.: Szinetár Miklós)
Carlo Gozzi-Heltai Jenő: A szarvaskirály, Budapesti Bábszínház. 2007 október 10. (r.:Balogh Géza)
Csehov: Cseresznyéskert, Vígszínház, 2007. március (r: Alföldi R.)
Egressy: Baleset, Veszprémi Petőfi Színház, 2007. január (r: Simon B.)
Parti Nagy Lajos: Moliére: Tartuffe, Nemzeti Színház, 2006 aug (r: Alföldi R.)
Brecht: Koldusopera, Bárka Színház, 2006 jún (r: Alföldi R.)
Alfieri: Hat hét, hat tánc, Thália Színház, 2006 (r: I. Eldad)
Shakespeare: Rómeó és Júlia, Új Színház, 2006 máj (r: Alföldi R.)
Andersen-Pozsgai-Bornai: Hókirálynő, Szegedi Nemzeti Színház, 2006 ápr (saját rendezés)
N. Allen: Nizsinszkij utolsó tánca, Spinoza-Ház, 2006 jan (r: Radó Gy.)
P. Calderón de la Barca: Az élet álom, Nemzeti Színház, 2005 okt (r: Valló P.)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő, 2005 júl (r: Alföldi R.)
Goldoni: A kávéház, Vígszínház, 2005 márc (r: Valló P.)
Csehov: Három nővér, Új színház, 2004 nov (r: Alföldi R.)
Shakespeare: III. Richárd, Nemzeti Színház, 2004 nov (r: Alföldi R.)Rostand: Cyrano de Bergerac, Pécsi Nemzeti Színház, 2004 okt (r: Hargitai I.)
Miller: Az ügynök halála, Thália Színház, 2004 szept (r: Alföldi R.)
Ács János: Casanova nuova (Az új Casanova), Kecskeméti Katona József Színház, 2004 máj (r.: Ács János)
Shakespeare: Rómeó és Júlia, Budapesti Operettszínház, 2004 jan (r: Kerényi M.G.)
Shakespeare: A windsori víg nők, Veszprémi Petőfi Színház, 2004 (r: Valló P.)
Simon-Coleman-Fields: Sweet Charity/Szívem csücske, Budapesti Operettszínház, 2003 nov (r: Alföldi R.)
Pasolini: Holnap érkezem, Szolnoki Szigligeti Színház, 2003 okt (r: Alföldi R.)
Osborne: Dühöngő ifjúság, Thália Színház, 2003 okt (r: Almási É.)
Weöres: A holdbeli csónakos, Nemzeti Színház, 2003 okt (r: Valló P.)
Arbuzov: Kései találkozás, Szentendrei Nyári Fesztivál, 2003 júl (r: Alföldi R.)
Gounod: Faust, Szegedi Nemzeti Színház, 2003 feb (Alföldi R.)
Vajda: Anconai szerelmesek, Veszprémi Petőfi Színház, 2003 (r: Korognai K.)
Eisemann: Bástyasétány '77, Radnóti Színház, 2002 dec (r: Valló P.) P.)
Arbuzov: K, Szentendrei Nyá
Gounod: Faust, Szegedi Nemzeti Szí
Vajda: Anconai szerelmesek, Veszpré
Eisemann: , Radnó
Masteroff-Kender-Ebb: Kabaré, Budapesti Operettszínház, 2002 dec, (r: Alföldi R.)
Presser-Sztevanovity: A padlás, Szegedi Nemzeti Színház, 2002 feb (r: Korognai K.)
Shakespeare: Szentivánéji álom, Szegedi Nemzeti Színház, 2001 dec (r: Alföldi R.)
Shakespeare: Macbeth, Budapesti Kamaraszínház, 2001 nov (r: Alföldi R.)
Shakespeare: Makrancos Kata, Gyulai Várszínház, 2001 aug (r: Alföldi R.)
Andrew Lloyd Webber-Tim Rice: Evita, Szegedi Nemzeti Színház, 2001 (r: Kororgnai K.)
Beaumarchais: Figaro házassága,Tivoli Színház, 2000 ápr (r: Alföldi R.)Shakespeare: Rómeó és Júlia, Szegedi Nemzeti Színház, 1999 okt (r: Almási-Tóth A.)
Shakespeare: Sok hűhó semmiért, Vígszínház, 1999 szept (r: Böhm Gy.)
Shakespeare: A vihar, Vígszínház, 1999 márc (r: Alföldi R.)
Schiller: Jeanne D'Arc, Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház (r: Alföldi R.)
Ravenhill: Shopping and Fucking, Thália Színház (r: Alföldi R.)

Rendezések
Karithyráda, Spinoza Színház, 2010. október 5.
Murray Schisgal: Szerelem, Ó! Kassai Thália Színház, 2009. január 29.
Jó estét nyár, jó estét szerelem, Békés Megyei Jókai Színház
Kéry Kitty: Kalandra fel!, Millenáris Fogadó, 2007.május 16.
W. Russel:
Vértestvérek, Békés Megyei Jókai színház, 2007 jan.
Andersen-Pozsgai-Bornai: Hókirálynő, Békés Megyei Jókai Színház, 2006 ápr.

Tánc

XY
(2002)
Strike alapítása (2001)
Előzetes (2001)
Bolero (1998)
Sangria (1997)
Megszökött álmok (1996)
Figurák alapítása (1996)

Díjak

Az 1997/98-as évad: Hegedűs Gyula emlékgyűrű
az 1999/2000-es évad: Dömötör-díj

Nemzetközi produkciók koreográfiái

Shakespeare: Hamlet, Nyitra, Szlovákia, 2001 (r: Alföldi R.)
Gounod: Faust, Nizza, Olaszország
Shakespeare: A Velencei Kalmár, Portland, Oregon, USA, 2004 (r: Alföldi R.)



DÉKÁNY BARNABÁS

egyetemi hallgató

a budapesti Színház-és Filmművészeti Egyetem

Ős Ász növendék. Az ÁSZ 1.0 táborban kezdte, az ÁSZ DRÁMAISKOLÁBAN folytatta, majd 2011-ben sikeresen felvételizett a budapesti Színház-és Filmművészeti Egyetem színész szakára. Bagossy László-Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályának negyedéves hallgatója.

2013-tól a budapesti Örkény Színházban tölti szakmai gyakorlatát, jelen pillanatban a színház Hamlet és Übü király előadásaiban látható.

Az SZFE-n futó vizsgadarabok, amelyekben szerepel: Nibelung lakópark, Nincstelenek és Bunda.

Az ÁSZ CHALLENGE ötletgazdája.



SENIORAINK 2016-ban

 

PÁLYA POMPÓNIA   GÁSPÁR DÁNIEL  ARADI LILIÁNA   TÓTH KATA      GÁCS BENCE

  SZFE SZÍNÉSZ         MOME                 BGF               BEERBOARD       MELTDOWN

     HALLGATÓ                                                            OFFICIAL        TULAJDONOS

 

SENIORAINK 2013-ban


         MOLNÁR ANCSI    DÉKÁNY BARNI     GÁSPÁR DANI      RÁKÓCZI BARBI

              Mod´art         SZFE - Budapest    Novus Művészeti      Pázmány Péter

                                                            Iskola       Katolikus Egyetem 


                          TÓTH NOÉMI        GÁCS BENCE            TÓTH KATA

                                               BME          BUDAI RAJZISKOLA        

 


 


 DÉKÁNY BARNI

Az Ász Drámaiskola növendéke volt és az Ász tábor Ős-tagja.

Jelen pillanatban a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, színész szakon.

 

 



    GÁCS BENCE

2008 óta a Budapesti Műszaki Egyetemen tanul gazdálkodás
és menedzsment szakon,

5 éve az ÁSZ Árpád gimnáziumi szinjátszókör tagja,
ezen kívül sok szerepjáték klub tagja és egynek szervezője.

Ez a harmadik ÁSZ nyara seniorként.
ŐS ÁSZOS diák.


 

 

   MOLNÁR ANCSI

 

Kezdetektől az Ász-tábor diákja voltam, ez lesz a második Ász táborom seniorként.

2010-től a Modart Művészeti és Divatiskola tanulója vagyok divattervező szakon..

 


 

 GÁSPÁR DANI

Két éve foglalkozik fotográfiával. Az ezzel kapcsolatos tanulmányait a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző iskolában kezdte. Résztvevőként ott volt a 2.0-s táborban.


 

 RÁKÓCZI BARBARA

 

2010 óta a Pázmány Péter Egyetem bölcsészkar esztétika szakos hallgatója. Ötödik éve az Ász árpád gimnáziumi színjátszókör tagja. Ős diákként harmadik alkalommal seniorként jön táborozni.

 


Az ÁSZ 5.1, 6.1, 7.1 tanára volt



KISS ESZTER
színművész

 

Az ÁSZ 6.1 tabára volt

 

HÁDA JÁNOS
színművész


Az ÁSZ 2012 5.1 tanára volt


Az ÁSZ 2009 2.0

ÁSZ 2010 3.1

és az ÁSZ 2011 4.1 tanára volt


Atlasz Gábor

pantomim és mozgásművész

 

Az ÁSZ 2010 3.2

és az ÁSZ 2011 4.2 tanára volt

Szalay Kriszta
színművész

AZ ÁSZ 2010 3.2 tanára volt


LÉTAY DÓRA

színművész

AZ ÁSZ 2009 2.0 és 2010 3.2 tanára volt


KÁLLOY MOLNÁR PÉTER
színművész

AZ ÁSZ 2009 2.0 tanára volt


POKORNY LIA
színművész

Az ÁSZ 2008 1.0 tanárai voltak

 Kálid Artúr
KÁLID ARTÚR
színművész


Murányi Tünde
MURÁNYI TÜNDE
színművés
z


........................................................................................

 

SENIORAINK voltak még

Cserkó Zsolt
Misi Zsófi         Tóth Noémi  

POSTA MARIANNA , MÁTÉ BERNADETT, SZIKORA BALÁZS,

                   ÉGENI NIKOLETT, DEÁK PÉTER, HORVÁTH KRISTÓF, MOLNÁR ÁGNES

           

 

 
 


Támogatónk: